Megfogni a megfoghatatlant

Az elmúlt években Szentesi Szigfrid képeit szemlélve úgy tűnik számomra, hogy a témát csak jó alkalomnak tartja arra, hogy beszélhessen. Festményein keresztül akar közeledni a lét külső és belső jelenségeihez, elmondani nekünk gondolatait a színek és formák tüneményén keresztül. Képei a mindig kereső-kutató művészi magatartás lenyomatai. Ahogy Szentesi Szigfrid egyre mélyebbre hatoló képi világát ízlelgetem úgy tűnik, mintha hagymát hámozna. Lehántva a rétegeket az idő múlásával egyre inkább a lényeghez közelítene. Képeit szemlélve ennek az elmerűlésnek a szakrális térben és időben lehetnek szemtanúi. A csend elvezet a korlátolt érzékszerveinkkel felfogható világon túli vagy mögött meghúzódó térbe. Befele irányítja tekintetünket. A misztikus úton vezet, megnyitja a benső szemünket. Látunk, anélkül, hogy gondolkoznánk. Ezzel a dimenzióbővítéssel ajándékoznak meg minket Szentesi Szigfrid festményei. Szentesi Szigfrid festményeiben tisztán kivehetőek a formák, annak ellenére, hogy átalakulóban vannak. Érzékeli az absztrakció veszélyét. Ezért nem hagyja el az ábrázoló művészetet, mindig nyújt egy támpontot a szemlélőknek, hogy ne vesszenek el az elvontban. Olyan tartalmat ad a formai elemeknek, amely túlmutat magán a képen. Meditációra hív. A fehér zenei szünetként van jelen festményeiben. Műveinek muzikalitása által, a lélek nyelvével szólít meg minket.